Mindenkinek ajánlom!!!!!

Minek ez nekünk?

Valamikor beszélgetem, egy pszichiáter-szociológussal, vagyis egy (agytúrkásszal), majd utána, a kezembe nyomott egy ugyan úgy agytúrkász, pszichiáter, (szociológus), által írt könyvet, hogy olvassam el. Én megígértem neki, majd a beszélgetésünk után, az irodában, ahol voltunk, az egyik dolgozóval, beszélgettem, és ő azt mondta, hogy reméli, hogy megnyugodtam, hogy kibeszéltem magam, én nagyon felháborodtam, rajta, mert nekem… Tovább »

A másik én!

      A történet, amit megosztottam, az igaz, de az írásban, ha felfedezni vél megtörtént események, az csak a véletlen műve!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!     Ami azt illeti, ha most közszereplő lennék, akkor plagizálással vádolhatnának, mert néhány gondolatot és a címet egy filmből vettem, és de a többi gondolatom, azok az a sajátok fognak lenni.  … Tovább »

Lenne egy kérdésem? Van e joga az RTL clubnak titkosszolgálati eszközökkel megfigyelni embereket, és riportokat készíteni?

Lenne egy kérdésem, hogy van e az RTL club-nak engedélye? ahhoz, hogy embereket vállalkozókat tönkretegyen titkosszolgálati módszeri dolgokkal, hogy rejtett kamerát és mikrofont használnak riportjuk során ehhez, tudomásom szerint csak a TEK-nek, a titkosszolgálatoknak, és a rendőrségnek van joga, és csak bírósági végzéssel azoknak is.   Ez biztos!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! És ezek után van pofájuk, és leadják az RTL… Tovább »

Politikusaink, vagy a leendő politikusaink hozzáállása, a kisemberhez!

Politikusaink, vagy a leendő politikusaink hozzáállása, a kisemberhez?     Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de én azt veszem észre, hogy a politikusaink, és a politikus jelöltjeink mindent megtesznek a kampány alatt, és mindent megtesznek, hogy a voksainkat megszerezzék, de utána, szóba sem állnak a kisemberrel.   Példának tudom felhozni, hogy nem, hogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!